Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hely ahol élünk
Hely ahol élünk : BODROGKÖZ

BODROGKÖZ

  2006.11.29. 19:48

A honfoglaló magyarság első megtelepedési helye ez a vidék. Anonymus így ír erről: "Az Úr megtestesülésének kilencszázharmadik esztendejében Árpád vezér elküldvén seregeit, az egész földet, amely a Tisza és a Bodrog közé esik Ugocsáig, minden lakójával együtt elfoglalta... Mialatt több napon át ott időztek, a vezér és övéi látták a föld termékenységét, mindenféle vad bőségét, meg azt, hogy milyen gazdag halban a Tisza és a Bodrog folyam; s ezért a földet kimondhatatlanul megszerették".



   A Bodrogköz a honfoglalás óta lakott, zömében magyar népességgel. Az egykor mocsaras, lápos, vízjárta terület mai arcát a 19. század második felében, a folyószabályozások és lecsapolások után nyerte el.

 A Bodrogköz legértékesebb műemléke Karcsán található. Az Árpád-kori, román stílusú templomot feltehetően a johannita lovagrend építette, amely a 12. századi oklevelek szerint akkor Karcsának is földesura volt. A korábbi körtemplomhoz építették a vidék leggazdagabb faragványos díszítésű templomát, vörös kőből.

Másik értékes műemléke a pácini Mágóchy-Alaghy-Sennyei-féle várkastély. Középkori eredetű reneszánsz stílusban épült 1581-1591 között, 17. századi kiépítéssel és 19. századi átalakításokkal nyerte el mai arculatát. Homlokzatán gyönyörű sgrafitto található. Ma Bodrogközi Kastélymúzeum néven a tájegység múzeuma.
 

A honfoglalók egyik legjelentősebb temetkezési helyét találták meg a régészek 1986-ban a bodrogközi Karoson: a leletek azt bizonyítják, hogy az itt eltemetettek még az Etelközben születtek, s részesei voltak a honfoglalásnak és a kalandozásoknak. Igen gazdag a leletanyag: díszes markolatú szablyák, tegezek, nyílszerkezetek, veretes övek, díszes lószerszámok, ezüst és arany ékszerek, tarsolylemezek, arab és itáliai ezüstpénzek, gyöngyök, aranyozott ezüstlemezes hajfonatkorongok stb. kerültek elő.

A Bodrogközben, Kisrozvágyon felépült egy régészeti park, egy honfoglalás kori település és egy teljesen feltárt X. századi magyar temetõ rekonstrukciója.

A honfoglalás kori települést a község határában építették fel. A természetes környezetben - 15 hektáron - álló falu az elsõ régészeti park, ahol a látogató megismerheti, hogyan éltek (élhettek) eleink a IX-X. században.

A falvak vészes elnéptelenedésének fõ oka 

A falvak vészes elnéptelenedésének fõ oka  az a nagy gazdasági és társadalmi átalakulás volt, amely hazánkban a XIII. században ment végbe. Akkor szûnt meg a nomád állattenyésztés, akkor tértek át a földmûvelésre, s alakult ki az egységes jobbágyság. Mihelyt a földmûvelés vált a legfõbb ágazattá, azok a falvak indultak fokozottabb fejlõdésnek, amelyek az új életforma szempontjából a legéletképesebbek voltak, s amelyek körül nagyobb szabad föld állott rendelkezésre a földmûvelés céljára. A mai falvaknak legnagyobbrészt ezek az elõdjei. Nem véletlen, hogy megegyeznek a középkori egyházas helyekkel: azokkal a falvakkal, amelyekben több településnek közös temploma épült királyi rendelkezésre.
 
 A Bodrogköz hanyatlása akkor kezdődött, amikor a trianoni határrendezéskor kettészelték az addig egységes régiót, s ennek következtében a két térség közötti kereskedelem fokozatosan leállt, hisz közúti határátkelőhely csak Sátoraljaújhelyen volt. A régió évszázadokon keresztül gazdaságilag Ungvár vonzáskörzetébe tartozott, ám a második világháborút követően ezt a várost is határ zárta el a Bodrogköztől. A szocializmus évtizedeiben Tiszacsernyőben és Záhonyban is jelentős vasúti áruforgalmat bonyolítottak le, de a rendszerváltást követően, mindkét település nehéz helyzetbe került.

A két térséget összekötő utak állapota fokozatosan romlott, s manapság,  furcsa helyzet állt elő. Az országokat eddig elválasztó politikai államhatárok eltűnnek ugyan, ám a Bodrogközben nincsenek olyan utak, sem határátkelőhelyek,  melyeken közlekedhetnének a teherszállító járművek. A megfelelő infrastruktúra hiánya pedig alapvetően gátolja a befektetők megjelenését a térségben. Jellemző, hogy Magyarország 800 millió dolláros beruházással a hetedik legjelentősebb külföldi befektetője Szlovákiának, a Bodrogközben mégsem telepedett meg egyetlen jelentősebb magyar vállalat sem. A régió felemelkedését segítené, ha a közúti áruforgalom Ukrajna irányába a régión haladna keresztül, de a szlovák kormány belátható időn belül nem tervezi gyorsforgalmi út építését a térségben. A tervezett magyarországi M3-as autópálya folytatásaként épülő autóút nyomvonalát Barabás irányába jelölték ki, így az elkerüli a közeli Záhonyt, amelyen jelenleg a legnagyobb kamionforgalom halad keresztül.

 

 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!